2011. augusztus 31., szerda

Az öreg druida

 Hamarabb sötétedik, újra közeledik a sötétség és a hideg. Esténként már hideg szelek fújnak. Már nincs messze az ősök ünnepe. – morfondírozik magában egy öreg, hosszú fehér szakállú férfi.
Kopognak az ajtón.
- Gyere be! – kiált az öreg. Szájából pipadohányfüst karikák törnek elő.
Egy kétségbeesett arcú középkorú férfi jelenik meg az éjszaka sötétjéből, a tűz által megvilágított bejáratnál.
-         Kérlek segíts, a gyermekem nagyon beteg, tűz ég benne, és fájdalmai vannak.
-         Megyek – mondja az öreg, és magához vesz egy két zacskót, amiket egy kis batyuba köt össze.


Két sötét alak halad a hideg éjszakában. Egyik kezében egy nagy bot, melyre támaszkodik, a másik viszi a gyógynövényes batyut.
Az apa félve tekinget a druidára.
-         Időben odaérünk. – szól az öreg, és gyorsabban szedik mindketten a lábukat.


 Az aggódó családtagok megkönnyebbülve látják, hogy megérkezett a gyógyító. A kis batyuból előkerültek gyógynövények, melyekből néhányat összeválogatott, és a tűzre dobott. Kellemes gyógynövény illat töltötte be a szobát. Még az egészséges emberek is könnyebben vették a levegőt.
-         Forraltatok vizet? Igen, látom. Jó. Ezeket a növényeket forrázzátok le.
Az öreg druida megvizsgálta a gyermeket. Megfogta kezét, arcát. Érezte a kór előrehaladtát.
Keze végigsiklott a gyermek teste fölött. Mintha megtisztította volna a kis ember körül a levegőt.  
Az asszonyok a gyógyító utasításainak megfelelően elkészítették a főzetet, és kis agyag csészében adták oda neki. Két kezébe fogta a csészét, és mormolt valamit a forró főzet felett.
Megitatta a gyermeket, majd két kezét a kis mellkasra helyezte.
Mormogott magában valamit. Hagyta, hogy a melegség átjárja öreg tagjait, és átáramoljon a gyermekbe.
Emlékezett rá, amikor megkapta a felhatalmazást, hogy segítsen az embereknek. Ez egy egészen különleges helyen zajló ceremónia volt. Az a hely maga is tele volt életerővel.
Egy nagyobb sziklás domb mellett lévő tó, melyre a dombról vízesés csobog. A tavat gyönyörű, életerős erdő vette körül. Előtte széles, zöld rét.
Még emlékszem a szivárványra, amely a vízesés párájában jelent meg.
Kis ember, gyógyulj meg, teljesítsd be életfeladatod. – gondolta.

Mikor kinyitotta a szemét, már több óra is eltelt. Mintha egy pillanat lett volna. A gyermek viszont már mocorgott a keze alatt. A láz elmúlt, túl van a betegség legjaván. Már egyedül is elboldogulnak.Mosolyogva takarta be a druida a gyermeket.
Összeszedte a holmiját, és a családtagok őszinte  köszönetével visszatért kunyhójába az esti pipázásához és elmélkedéséhez. A család egy kis élelmiszer pakkot rakott össze az öregnek, aki örömmel rágcsálta a kapott ételt a kunyhójában, a meleg tűz mellett üldögélve.