Az öreg druida

 Hamarabb sötétedik, újra közeledik a sötétség és a hideg. Esténként már hideg szelek fújnak. Már nincs messze az ősök ünnepe. – morfondírozik magában egy öreg, hosszú fehér szakállú férfi.

Kopognak az ajtón.

- Gyere be! – kiált az öreg. Szájából pipadohányfüst karikák törnek elő.

Egy kétségbeesett arcú középkorú férfi jelenik meg az éjszaka sötétjéből, a tűz által megvilágított bejáratnál.

-         Kérlek segíts, a gyermekem nagyon beteg, tűz ég benne, és fájdalmai vannak.

-         Megyek – mondja az öreg, és magához vesz egy két zacskót, amiket egy kis batyuba köt össze.

Két sötét alak halad a hideg éjszakában. Egyik kezében egy nagy bot, melyre támaszkodik, a másik viszi a gyógynövényes batyut.

Az apa félve tekinget a druidára.

-         Időben odaérünk. – szól az öreg, és gyorsabban szedik mindketten a lábukat.

 Az aggódó családtagok megkönnyebbülve látják, hogy megérkezett a gyógyító. A kis batyuból előkerültek gyógynövények, melyekből néhányat összeválogatott, és a tűzre dobott. Kellemes gyógynövény illat töltötte be a szobát. Még az egészséges emberek is könnyebben vették a levegőt.

-         Forraltatok vizet? Igen, látom. Jó. Ezeket a növényeket forrázzátok le.

Az öreg druida megvizsgálta a gyermeket. Megfogta kezét, arcát. Érezte a kór előrehaladtát.

Keze végigsiklott a gyermek teste fölött. Mintha megtisztította volna a kis ember körül a levegőt.  

Az asszonyok a gyógyító utasításainak megfelelően elkészítették a főzetet, és kis agyag csészében adták oda neki. Két kezébe fogta a csészét, és mormolt valamit a forró főzet felett.

Megitatta a gyermeket, majd két kezét a kis mellkasra helyezte.

Mormogott magában valamit. Hagyta, hogy a melegség átjárja öreg tagjait, és átáramoljon a gyermekbe.

Emlékezett rá, amikor megkapta a felhatalmazást, hogy segítsen az embereknek. Ez egy egészen különleges helyen zajló ceremónia volt. Az a hely maga is tele volt életerővel.

Egy nagyobb sziklás domb mellett lévő tó, melyre a dombról vízesés csobog. A tavat gyönyörű, életerős erdő vette körül. Előtte széles, zöld rét.

Még emlékszem a szivárványra, amely a vízesés párájában jelent meg.

Kis ember, gyógyulj meg, teljesítsd be életfeladatod. – gondolta.

Mikor kinyitotta a szemét, már több óra is eltelt. Mintha egy pillanat lett volna. A gyermek viszont már mocorgott a keze alatt. A láz elmúlt, túl van a betegség legjaván. Már egyedül is elboldogulnak.Mosolyogva takarta be a druida a gyermeket.
Összeszedte a holmiját, és a családtagok őszinte  köszönetével visszatért kunyhójába az esti pipázásához és elmélkedéséhez. A család egy kis élelmiszer pakkot rakott össze az öregnek, aki örömmel rágcsálta a kapott ételt a kunyhójában, a meleg tűz mellett üldögélve.