Emlékmű egy régen letűnt civilizációnak

 Reggel van, harmat fonta be a halvány kék levelű fákat. Harman, a nagy vörös nap már feltűnt a horizonton, amitől teljes nappali világosság lett. A másik nap ritkán jön fel a horizont fölé, Keroth egy fehéren világító égitest. A világom két nap világítja meg, de most csak az egyik jön fel lassan, még csak egy negyede van a látóhatár felett.

Álmosan megyek az itatóba friss vizet önteni az állatoknak. Majd sötét barna színű, száraz növényeket adok nekik enni. Ilyenkor megvakarom a három szemük alatti szőrös területet, elégedetten röfögnek. Hosszú orruk a talajt éri, vaskos, oszlop szerű lábaikon nehezen közlekednek. Nekem derekamig érnek. Nincs karám, nem szükséges, nem kószálnak el. A városiak valahogy megoldották ezt.

Ja, igen, a város. Ott minden nagyon furcsa. A bátyám oda költözött, mérnök egy víztározó építésén. Nagyon büszkék vagyunk rá. Anyám itt él a szomszéd farmon. Sokat segítek neki.

Leülök egy fatörzsre, és előveszem a reggelit a zsebemből. Kékes, barnás árnyalatú puha anyag, amit lassan megrágok és lenyelek. Finom. (A Földön azt mondanám rá, hogy zöld ízű.)

Sétálok pár kilométert. Több méter átmérőjű szirmú virágok földje mellett megyek el. Az iszap pók már megint itt garázdálkodik – jegyzem meg a porba rúgva -.

Megérkezem egy több élő fa által határolt szentélyhez. Mintha egy szoba lenne a szentély, csak a falát élő fa alkotja, a lombjai a mennyezet, a róla lecsüngő liánok, növények teszik élővé belső teret. Harman vörös fénye bevilágít, széthasítja a sötétséget. Megvilágít egy körülbelül olyan magas fát, mint én magam vagyok. Finom az illata, és a fa szépen dalol. Megnyugszom a hangjától. Rakok le egy kis trágyát a fa aljához. Megöntözöm.

Nézem egy darabig. Sokan úgy gondolják, hogy a Nagy Égi Apa, az építész műve a fa, és az egész természet. Persze az alapanyagot a világ teremtéséhez a Nagy Anya szülte. Sokan hisznek ebben, úgy gondolom, én is közéjük tartozom.

Meglátogatom Anyát. Örülni fog nekem.

Bemegyek a farmjára. Elpakolok pár bálát.

Leülök a házban. Nagyon otthonos. Farönkökből épült, mint az enyém, de valahogy mégis más. Sok apróság van benne. Faragott szobrok, vékony táriai pók szőtte selymek az asztalon.

A házőrzőt sose bírtam. Gonosz szemei alatt a nagy agyarai. Egyedül csak anya tud neki parancsolni ezen a bolygón. A bolygóm neve Sárgolyó. Nem valami bonyolult, ahogyan a népem sem az. Élünk, szeretünk, meghalunk.

Apám a múlt vetés után ment el. Testét a nagy kristály hegyek egy barlangjába vittük. Nagy megtiszteltetés ott szétporladni. Állítólag… Emlékszem a temetésre, ahogy bevitték a barátai a testét a barlangba, sokan beszéltek akkor. Majd felkelt Keroth a halál hozó. Fehéren bevilágította a hegyeket. Megcsendültek a hegyek, a fényt felerősítették a benne lévő kristályok, és a test elporlad, egyesült a mindenséggel. Azt mondják, visszatért a nagy Anyához.

-          Anya, te is hallod ezt a zúgást, olyan fura.

-          Igen, hallom, nagyon kellemetlen. Mi lehet ez? Biztos a városiak találtak ki megint valamit.

-          Nálad is vannak a légben magasan úszó állatokból? Miért szálltak le ezek a szántóföldre? Soha nem szoktak ilyet csinálni.

-          Öregapád sem említett ilyet soha.

Ahogy beszélgettünk láttam magam az ablak üvegén visszatükröződni. Magas karcsú alak, orr nélküli beesett, keskeny arc, kissé szürkés bőr. Fura kerek fül, keskeny, széles száj és bozontos sötét haj.

Ahogy kinézek az ablakon látom Harmant, a jótevőt, a vörös napot. De valami furcsa rajta, nagyobb mint szokott. A hang erősödik, mintha mindenhonnan szólna. Az állatok a földre kushadtak, a levegőben úszó állatok is a földre leszálltak.

A vörös nap még vörösebb lett, és egy nagy durranás hallatszott, utána már nem hallottam semmit. A vörös napkorong egyre nagyobb és nagyobb lett. Ahogy közeledett, már lehet látni rajta a nap felső rétegeiben áramló forró tűz folyókat, folyamokat.

Anyám szemébe néztem. Tudtam, hogy itt a vég. Elbúcsúztunk. Tudtuk, hogy a testileg elmúlunk, de a szellemünk tovább él. Megöleltük egymást. Vártunk. Na, még nem ért ide?

Kinézek az ablakon, a teljes eget betölti a vörös nap, mely színe már feketére mélyült. Ekkor egy óriási fényrobbanás.

 

A robbanás után mindenhol csillagpor...

 

Így múlt el Faonior, a Sárgolyó. Éltünk és haltunk rajta. Emlékezzetek e napra és ezen lényekre, míg a Nagy Anya tovább szüli a világokat, és a Nagy Apa meg megformálja azokat.

2014. január 21-én felfedeztek a Nagy Medve csillagképhez közel, az M82-es jelű galaxisban egy szupernovát, amely 11 millió fényévre van tőlünk. A színe fehéres narancs sárgás. Egy fehér törpe és egy vörös nap keringett egymás körül, majd a fehér törpe szupernovává változott.