Breton keringő
A Gobliners együttás által játszott breton keringő Dominig Bouchaud gyűjtéséből származik. A zene eredetét a breton nép eredete és a táncok, valamint a breton zene története meséli el.
A bretonok (Bretoned) Franciaországban, Bretagne területén élő népcsoport. Nyelvi szempontból a legközelebbi rokonai a cornwalli és a walesi nyelv.
A déli brit nyelveket beszélő bevándorlók nevezték el a területet (Brezh). Franciaországnak az a régiója, ahol letelepültek, a bretonokról kapta ma is használatos nevét: Breizh bretonul, Brittany angolul, Bretagne franciául – magyaros kiejtéssel: brézs. Bretagne és a bretonok a hat kelta nemzet közé tartoznak.
A régészeti leletek tanúsága alapján az i.e. 5. században vándoroltak erre a területre az első kelta törzsek, akik a terjeszkedést a nyugati irányba folytatták tovább.
I.e. 1. században a Római Birodalom terjeszkedése miatt, Julius Caesar gall hadjárata révén a terület római uralom alá került.
Az i.sz. 4. században a Római Birodalom jelentős számú brit könnyűgyalogos egységet állomásoztatott Bretagne területén, akik leszerelésük után itt kaptak földet és ennek megfelelően le is telepedtek. Ezzel párhuzamosan több kelta törzs Britt szigetek délnyugati részéről több hullámban érkezett a mai Franciaország nyugati részére az i.sz. 4-6. század között.
Az i.sz. 6. században a szárazföldi zarándokutakon a mai Bretagne területén 7 állomás volt, hét szenthez rendelve. Dol első püspöke Szent Sámson hat társával együtt
A 9. században a Historia Brittonum krónika alapján Magnus Maximus császár a Britanniából kivont katonáit, ide telepítette. A római kivonulás után számos telepes érkezett Britanniából, akik az angolszász és skót hódítók elől menekültek. Ebben a században a területet a vikingek is kifosztották.
A normannok mellett a bretonok játszották a legjelentősebb szerepet Anglia normann inváziója során. Számos breton nemes ért el magas rangot I. Vilmos angol király és utódainak udvarában, pozíciójukat a normann nemességgel való házasságok is erősítették, többek között a skót Stewart klán és a Stuart-ház is breton ősöktől származik.
A terület olvasztótégelyében római katonák, kelta telepesek és más angol törzsek is egybeforrtak kultúra és zene területén is.
Táncok
A kelta ünnepeken általában a bárdok gondoskodtak a zenéről. A táncot furulyán vagy fuvolán, dudán, hárfán és ír dobon (bodhránon) játszott zenével kísérték. A kelta dalok három ősi formája: a bölcsődal (suantraí), a víg nóta (geantrí) és a sirató (goltraí).
Kialakult az idők folyamán a hivatalos lakomák szertartásrendje. Írországban a királyok a lábat, a királynők a combot kapták, a vadkan feje a kocsisé volt. Később a legnagyobb hőstettet véghezvivő katona kapta a combot (a másikat a királyné kapta). A nagyobb lakomák része volt a nagyot mondó verseny is, aminek nyertese elorozhatta a vadkan fejét és farkát (ez a verseny sokszor verekedésbe torkollott, amit a bárdok, druidák akadályoztak meg). A sikeres hadjárat befejezésének fontos része volt a lakoma. Bár a kelták híresek voltak tisztaságukról, a lakomákon az ételek elfogyasztásakor falánkok voltak.
Az írek táncai a 15. században már igen változatosak voltak, de három alapforma létezett: A Rince fada vagy Fading alkalmával a partnerek két hosszú sorban álltak fel egymással szemben – ezért hívják ezt hosszú táncnak. Az Irish Hey egy körtánc volt, amelyben a nők a partnereik között kígyóztak (ez a mai Reel elődje). A Trenchmore pedig egy falusi tánc (country) egyfajta szabad átvétele lehetett. A paraszttáncokat a 16. században már az újonnan épült kastélyokban is előadták.
Persze az angol hódítók is felfigyeltek az ír táncokra. Sir Henry Sydney 1569-ben így rajongott a Galway-ben táncoló lányokról I. Erzsébet királynőhöz írott levelében: „Nagyon gyönyörű, szépen öltözött, első osztályú táncosok.” Sydney el is ment, hogy lejegyezze a táncformációt, amelyet aztán a királyi udvarban is előadtak.
Amikor Jakab király Írországba érkezett, táncosok köszöntötték. Előbb lassú zenére táncoltak, majd a zene egyre gyorsult, és a táncok egyre fürgébbek lettek. Viszont a protestáns angol hódítók puritán ízlésével sehogy sem fért meg az ír táncok szilajsága. Be is tiltották ezeket. Ettől fogva az írek lemondtak a táncban a karjaik lendületes használatáról, és dacosan csak a lábukkal táncoltak. Eleinte a kocsmában, az asztalnál ülve, később az asztal tetején is.
A 18. századtól fogva már faluról falura vándorló táncmesterek tanították táncolni a parasztokat, ami óriási hatással volt az ír tánc fejlődésére.
A francia táncelemeket is meghonosító táncmesterek legalább két muzsikus kíséretében járták az ír falvakat, felléptek a népünnepségeken, és versenyre hívták ki a konkurenseket. Ezeket a vetélkedőket nevezték Feis-nek. A szóló vagy sztepptánc a 18. század vége felé jelent meg.
A 19. században a hangszerek közé bekerült a hegedű és a harmonika, majd divatba jöttek a céili-k, a kötetlen táncesték, amelyeken csoporttáncokat táncoltak. De ekkor már az ír zenében és táncban jelen voltak az angol, francia, olasz, sőt lengyel behatások is, így alakultak ki a mai táncok: a jig, a reel, a hornpipe, a set és a fél-set, a polka és a sztepp.
Breton táncok
A legismertebb breton táncok:
- a gavotte,
- az an dro,
- a hanter dro és
- a plinn.
A fest-noz fesztivál idején táncolják, amit leggyakrabban állva (és egymás ujját fogva) vagy láncban állva táncolják. Más breton táncoknál meghatározott koerográfia van és párok táncolják.
Tradicionális zene
A hagyomános breton zene a cappella jellegű kan ha diskan, amit lehet zenével vagy csak önmagában előadni. A hagyományos hangszerek közé tartozik a bombarde (oboához hasonlít), illetve a breton duda, a biniou kozh. A hagyományos breton zenében megszólal a harmonika, a klarinét és a hegedű is. A második világháború után a skót dudák is kezdtek elterjedni a vándorló zene csoportoknak köszönhetően.
Kortárs breton zene
Napjainkban számos zenei stílust képviselhetnek a kortárs breton zenekarok, a rockzenétől kezdve a jazzen át az etnórockig és a punkzenéig. Egyes modern fest-noz csoportok már elektromos billentyűs hangszereket és szintetizátorokat is használnak.
A gall zene majdnem tisztán pentaton (mint az ősi magyar népdalok), és hogy sokkal szélesebb hangskálán helyezkedik el (néha majdnem két oktávon), míg a breton dalok sokkal szűkebb hangterjedelműek (gyakran csak fél oktávosak).
A fest noz táncot táncolja egy csoport 2007-ben a Mill Góll fesztivál során.
A bretonok kultúrájának része a fest-noz fesztivál (vagy tánc), amit elsősorban Bretagne-ban tartanak. Franciaországban máshol is tartanak 'festoù-noz néven ünnepséget, amelyek lényegében a breton hagyományokat közvetítik más régiók felé. A fest-noz fesztivál táncainak gyökerei igen régre, némelyik a középkorig nyúlik vissza, de maga a fesztivál ötlete csak az 1950-es években merült fel először.
A keringő
A keringő gyökereit kutatva egészen a 12–13. századig találunk irodalmat, a minnesangerek idejéig (a Minnesang német udvari lovag-költő; dalnok, voltaképpen a francia trubadúr német megfelelője).
Saját kutatásaim alapján kijelenthetem, hogy itt kapcsolódik a bretagne területe a keringőhöz, hiszen az i.sz. 5-6. században a kontinensről érkező angolok és a Német alföldről érkező szászok törzsei áramlottak be a Britt területekre, mint hódítók. Innen áramlottak át a több hullámban ékező hódítók Bretagne területére. Azaz a hódító népek vándorlásaikkal elősegítették a kultúrák összeolvadását, keveredését. Vagyis a keringő típusú táncok mind a mai Németország, mind Bretagne területén egyaránt azonos gyökerekkel, de eltérő kulturális háttérrel fejlődött ki.
A német Springtanzban – amely páratlan ütemű táncrészként a páros ütemű, lépkedett előtáncot követte – felismerhető a keringő eredete. Ugyanakkor a „hagyományos” keringőhöz hasonló formális táncok az előzőek alapján az ókori Britannia, Gallia, valamint a Breton területeken is megfigyelhetünk. (Ezek egyes formáit még a mai napig táncolják.)
A teljesség kedvéért nézzük meg a bécsi és az angol keringő eredetét.
Bécsi keringő:
A bécsi keringő (ismert német nevén Wiener Walzer) a legrégebbi társastánc. Elnevezése a német „waltzen” (forogni, keringeni) szóból ered és a talajon suhanó lábak forgó mozgására vonatkozik. A "bécsi" elnevezés, ami az 1920-ban Bostonban kialakult angol keringőtől különbözteti meg az eredeti változatot.
Tánctörténet: A tánc őse a XVIII. század végén német-osztrák területen divatos tánc, a Landler volt. A múlt században több zeneszerző vitte sikerre a zenében, pl. Strauss. A sok forgásokból álló táncot a váltólépések törik meg, a kis testhajlások teszik gazdagabbá.
A „waltzen” szó 1750 körül egy rögtönzött bécsi vígjátékban jelent meg először írásban.
Néptáncként a keringőt a harmincas évek elején fedezték fel újra, mégpedig a Harmadik Birodalomban – Németországban – és Ausztriában. Az osztrák császári és királyi katonatiszt és tánctanár, Karl von Mirkowitsch tette a bécsi keringőt újra társaság- és versenyképessé. A tánc a gyors, egyenletes, szárnyaló, teret betöltő lépésekben és forgásokban fejeződik ki. 1951-től hivatalosan is a versenytánc program részét képezi.
Angol keringő:
A XIX. századi társastáncra, a Bostonra vezethető vissza eredete. Később a Bostonból alakult ki a Francia keringő, ez a meglehetősen nehezen előadható tánc került át Angliába, ahol átalakult lassú,vagy ismertebb nevén Angol keringővé. Az angol keringő a bostonból fejlődött ki kb. az 1920-as évek elején a bécsi keringő utódjaként. Korábbi angol elnevezése (slow waltz – „lassú keringő”) is arra utal, hogy tulajdonképpen a bécsi keringő lelassításaként keletkezett. Az angol waltz kifejezés a német Walzerből eredeztethető, amely a bécsi keringő kialakulásakor nyert főnévi formát a walzen (forogni) ige átalakításaként. A Habsburg Birodalomban kialakult ekvivalensével szemben azonban itt a kerek mozdulatok mellett már egyenes mozgást is tapasztalhatunk.
Azaz a breton keringő dallamai elrepítik a hallgatót az ókori bretagne területére, amiben a kelta bárdok, német dalnokok, francia trubadúrok történetei elevenednek meg a zene dallamán keresztül.
Szücs Imre
